AGYHALÁL
Szervdonor lennék. Hahó, érdekel ez valakit?
Sipos Zoltán utolsó frissítés: 21:55 GMT +2, 2010. augusztus 9.Publicisztikába fulladt riport-kezdemény arról, hogy manapság már a gondosan karbantartott vesém sem kell senkinek.
Korábban a halált magamtól távolinak éreztem, olyasminek, ami filmeken, híradásokban történik meg, olyan személyekkel, akiket nem, vagy legfeljebb csak futólag ismerek. Persze világos volt, hogy
egyszer a gyászjelentést az én nevemmel kézbesítik
majd, de úgy gondoltam, hogy ez valamikor a távoli, beláthatatlan jövőben történik majd meg, amikor már nem lesznek elvégzendő feladataim, megvalósítatlan álmaim, lezáratlan dolgaim.
Miközben valahol finom, de állandó és tisztán kivehető alapzajként a halál megjelent az életemben, mintha a testemmel való viszonyom is átalakulna lassan. Korábban szerettem karteziánus módra szemlélni magam – van a gondolkodó dolog, amit egy húsból-vérből készült izé hordoz ide-oda a testi világban.
Ma a gondolkodó dolog gyakran azon kapja magát, hogy örömmel nyugtázza az alacsony pulzusát az emelkedő legyűrése után, büszkén nézegeti kiválóan sikerült orvosi analíziseit, és aggódni kezd, ha az egyik térde fáj. Korrekt kis szerszám ez a test, no. Nem cserélném el. És ha már ilyen jól elvagyunk, vigyázok rá: nem cigizem, csak ritkán és mértékkel iszom, délután 6 után nem eszem, és naponta sportolok.
Ennyi felvezető után rátérnék jelen írás tulajdonképpeni témájára: arra, hogy néhány hónapja úgy döntöttem, kijárom azt a procedúrát, ami ahhoz szükséges, hogy ha váratlanul elhaláloznék, akkor a belső szerveimet automatikusan, a család külön beleegyezése nélkül szervátültetésre használják.
Hogy miért? Azért, mert alapvetően nem szeretek kidobni semmit, ami még jó, főleg akkor nem, ha azzal egy rászorulón segíteni tudok; hízelgő maga a gondolat, hogy testem egy darabja tovább élhet más testében, és ez az illető majd esetleg szépeket gondol rólam; ugyanakkor pedig azért is szimpatikus ez, mert
pompásan szórakozom
a szervátültetésről szóló fórumokon (minták itt és itt), ahol körülbelül olyan stílusban beszélnek egy szívátültetésről, mint ahogy autós oldalakon az injektor cseréjéről.
Persze újságíróként dokumentálni szerettem volna az engedélyezési procedúrát, majd egy riportban a köz elé tárni az eljárást. Már a kutatás Google-fázisában is látszott, hogy az összes fórumozó nagyon lelkesen nyilatkozik a lehetőségről. Sőt, orvosok és törvényhozók mellett még az ortodox egyház is megfogalmazott ilyen irányú ajánlást. Csakhogy alaposabb keresésre nem sikerült konkrétabb információkat találni arról, hogy mi az ilyenkor szokásos eljárás.
A logikus – és nyugati országokban már alkalmazott – módszer az, hogy fel kell iratkozni egy szervdonor-adatbázisba, és egy erről szóló bizonylatot ki-ki állandóan magánál hordoz. Az Egyesült Államokban például
a hajtásin van megjelölve,
hogy a tulajdonos belső szervei agyhalál esetén szabadon felhasználhatók. Romániában elvileg létezik egy országos szervdonor-nyilvántartó (Registrul National al donatorilor de organe): legalábbis hírekben többször is felbukkan, továbbá a 95/2006-os, egészségügyi reformról szóló törvény is ide irányítja azokat, akik életükben rendelkezni szeretnének belső szerveik felhasználásáról. Csakhogy nem sikerült rábukkanni a nyilvántartás weboldalára, vagy bármilyen más elérhetőségére. A 95/2006-os törvény egy, közjegyzőnél kitöltendő formanyomtatványt is megad (Anexa 5). Azonban nem világos, hogy pusztán ez az irat elegendő-e.
2008-ban létezett egy törvénykezdeményezés, miszerint minden elhunyt belső szerveit fel lehet használni szervátültetésre, amennyiben élete során nem rendelkezett másként.
Ez a tervezet azonban elhasalt
a törvényhozás útvesztőiben. Van aztán az Országos Szervátültetési Ügynökség (Agenția Națională de Transplant): itt egy sor szervátültetéssel kapcsolatos formanyomtatvány is elérhető, és a szervátültetésre várakozóknak is itt kell regisztrálniuk, azonban az engem érdeklő kérdésekre nem sikerült választ találni.
Egy 2010-ben kelt újságcikk arról szól, hogy az ügynökség felszámolás alatt van – és valóban: a honlapon megadott telefont senki nem veszi fel, mint ahogy az ügynökség elnöke, Irinel Popescu sem válaszol több, mint egy hónapja elküldött e-mailemre.
Az ügynökség leépítése egyébként 2009-ben kezdődött, amikor az akkori elnököt, Victor Zotát a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) letartóztatta a Sabyc klinikán folyó illegális petesejt-átültetés ügyében.
Felfedeztem még Tudor Ciuhodaru volt PSD-s, jelenleg független képviselő kezdeményezését a 95/2006-os törvény módosítására. A politikus elképzelése szerint az egészségbiztosítási kártyán kellene feltüntetni a szervátültetésbe való beleegyezést. Az állítólag 2010 márciusában benyújtott tervezetről semmi hír – érdekes módon a Ciuhodaru törvénykezdeményezései között nem sikerült felfedezni ilyesmit. Ciuhodaru e-mailemre sem válaszolt.
Cseke Attila egészségügyi miniszter sajtósa, Rácz Éva sem tudott bővebb információval szolgálni arról, hogy hova kell fordulni ahhoz, hogy a nevem bekerülhessen a szervdonor-nyilvántartásba. Azt ígérte, visszahív –
a telefonhívásra persze azóta is várok.
Mindezt annak ellenére, hogy Cseke Attila június 22.-én, a Kolozsváron szervezett szervátültetési hálaadás napja alkalmából ilyen szép beszédet mondott (forrás: Szabadság):
"Tízből három állampolgár ajánlja fel szerveit átültetésre – mondta el Cseke Attila egészségügyi miniszter a hétvégén, Kolozsváron szervezett szervátültetési hálaadás napja alkalmából. A miniszter hisz a szervdonorok számának növekedésében, hiszen tavaly 119-en, 2008-ban pedig közel 200 életmentő beavatkozást végeztek.
Köszönetet kell mondanunk ezért a gesztusért. A tavaly 119 személy mondott le a veséjéről vagy májának egy részéről, hogy azzal megmentse egy másik ember életét. A többszörös szervdonorok száma is meghaladta a 40-et 2009-ben. Hatalmas lelki megpróbáltatás a szervadományozás, ugyanakkor végtelen nagylelkűségről tanuskodik – fejtette ki a tárcavezető. A miniszter szerint
a számadatoknak nincs szívük,
és nem fejezik ki érzelmeiket, de csakis a jólelkű emberek segítségével változhatnak, nőhetnek.
– Bízva a modern orvostudományban a szervadományozások számának növekedésében hiszek. Mert az a 42 többszörös donor 83 vesebetegnek adott esélyt, és még 23 krónikus májbetegnek és hét szívgyengeségben szenvedőnek. A többi betegnek szövet- és sejtátüteltésre volt szüksége. Ezek az Országos Szervátültetési Ügynökség 2009-es számadatai – hangsúlyozta Cseke.
2008-ban 128 veseátültetést, 45 májátültetést és 18 szívátültetést végeztek el Romániában. Száz esetben agyhalottól származó veséket ültettek át, öt esetben pedig élő donoroktól kaptak májat.
Az egészségügyi miniszter szerint Románia azok közé az országok közé tartozik, ahol sikeresen hajtanak végre vese-, máj-, szív- és szaruhártya műtéteket. Hozzátette: a sikeres beavatkozásokról ritkán hallunk. Inkább az orvosi műhibákkal, a pénzalapok és orvosságok hiányával foglalkozunk, vagy a kórházakban uralkodó kedvezőtlen feltételekről."
Én elsőrangú potenciális szervdonor lennék. Hahó, érdekel ez valakit?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!