RE: KISS GÁBOR
Van-e az erdélyi magyar sajtónak tényleges hatalma?
Sipos Zoltán utolsó frissítés: 10:07 GMT +2, 2012. október 26.Ha sosem hagyjuk el a romániai magyar prérit, könnyen abba az illúzióba ringathatjuk magunkat, hogy erdélyi magyar újságírókként van némi befolyásunk.
Alig leplezett kárörömmel jegyezte meg, alaposan elszámolták magukat a magyarok: a tüntetés egybeesett Elena Băsescu esküvőjével, így a bukaresti média
alig foglalkozott az üggyel.
A jelenlevők – nagyrészt bukaresti „nagy” médiaorgánumoknál dolgozó újságírók – csendben helyeseltek, összesúgtak, ungurii így, meg ungurii úgy, majd a téma csendben elhalt.
Egy 25 ezres tüntetés és egy tagadhatatlanul profi kommunikációs csapat munkája ennyit ér tehát bukaresti szemmel.
A vitaindító:
>> Húsz esztendőm hatalom? >>
Egyébként szürreális élmény erdélyi magyar újságíróként megjelenni egy ilyen fővárosi újságíró-társaságban: mintha egy párhuzamos univerzumba lépne át az ember. Bár ugyanannak az országnak a polgárai vagyunk, alig van közös téma. A városok, a nevek, a pártok, vállalatok, történetek persze stimmelnek, mindig tudom, miről van szó, azonban a hátterek, utalások, az azokhoz kapcsolódó jelentések egészen másak.
Gőzöm nincs, kinek az érdekcsoportjához tartozik Ikszulescu, kinek a fia az az Ipsziloniciu, aki most lett kinevezve valamelyik igazgatóság alelnökének, kivel kavar mostanában Zénea, és nem, sajnos nem láttam azt a beszélgetőműsort sem, amit a társaság körülbelül fél órán keresztül szed ízekre.
És mivel a vicceken is mindig rosszkor nevetek, nem sokat ér a gondosan felépített bemutatkozóm: egy-kettőre elkönyvelnek, mint azt
a csávót, aki egy távoli vidéki városból jött,
valami fura nevű internetes portálnál dolgozik, ahol ráadásul magyarul ír cikkeket. Egy alig ismert közösség láthatatlan sajtójának a kuriózum-számba menő képviselőjeként járok-kelek; a hatalomra vonatkozó, címben feltett kérdésre, úgy gondolom, válaszolnom sem kell.
Persze ha sosem hagyjuk el a romániai magyar prérit, könnyen abba az illúzióba ringathatjuk magunkat, hogy erdélyi magyar újságírókként van némi befolyásunk. Anyagainkra visszajelzések érkeznek, néha gratulálnak, csomóan lájkolják, kommentelik őket.
Hébe-hóba kikérik a véleményünket, sőt, néha még az is a fülünkbe jut, hogy valamelyik gittegylet örökös elnökének egy-két kellemetlen percet okoztunk.
Erdélyi magyar újságíróként sokat vitázunk, de persze azért figyelünk egymásra, összefogunk, néha jó, máskor rossz kedvvel, de szolgáljuk a közösségünket.
Nem olyan rossz dolog ez,
azonban el kell fogadnunk: közösségünket, annak írott és íratlan szabályait az egyetlen létező valóságként kezeljük, a korlátokat sosem feszegetjük. Így szépen el lehet lenni, ki tudja, egyszer még egy MÚRE-életműdíj is bejátszik.
Nem kétséges, felemelő érzés volt összegyűlni Sepsiszentgyörgyön egy közös cél érdekében: elvégre hogyha ennyien vagyunk, mi állhat utunkban? A hidegzuhany akkor jön, amikor kiderül, a döntéshozó a többségi társadalomhoz tartozik, és
teljesen más regiszterben látja az adott kérdést.
És azt is be kell látnunk, a romániai társadalmat (és ezen belül a magyar közösséget) közvetlenül érintő döntések túlnyomó többségét sem országos, sem pedig helyi szinten nem a magyar közösséghez tartozó, a közösség által delegált, ahhoz valamilyen módon kötődő döntéshozók, nagyvállalkozók, politikusok hozzák meg.
Az oktatási törvényhez a magyarok legfeljebb pár paragrafussal járulhatnak hozzá; az ország regionális berendezkedéséről szóló vitában nagy szerencsével annyit érhetünk el, hogy a tömbmagyar vidéket ne válasszák szét. Gazdaság? Adó- és energiapolitika? Infrastrukturális beruházások? Igazságügy? A magyar közösség képviselői, ha egyáltalán jelen vannak, leginkább csak statiszták.
Helyi szinten ugyanez a helyzet: bár polgármesteri hivatalokban, dekoncentrált intézményekben és közszolgáltatásokban
dolgoznak magyarok,
arányuk és az ügyekre való tényleges befolyásuk messze a településen élő magyar közösség számaránya, gazdasági ereje alatt marad. Nem kérdés, a Székelyföldet leszámítva Romániában és Erdélyben a fajsúlyos döntéseket szinte kizárólag román nagyvállalkozók, hivatalnokok, szakemberek, politikusok hozzák meg.
A politikai döntések pedig – adott esetben akármennyire bonyolultnak tűnjenek – egy végtelenül egyszerű séma szerint működnek: a politikus saját szavazóinak érdekeit, vágyait tartja szem előtt, arra számítva, hogy így szavazatokat, esetleg újabb mandátumot nyerhet.
Mivel minden román politikus tudja, hogy magyar szavazatokra nem számíthat, miért teljesítene bármit is a „magyar” kérésekből? Annál is inkább, mert a „magyar érdek” sok esetben szembenáll a „román érdekkel” – így tehát a magyaroknak kedvezni nem hogy nem kifizetődő, de
választási szempontból egyenesen veszélyes játék.
Ebben a helyzetben az (erdélyi magyar) sajtó nem tudja betölteni közvetítő szerepét a szavazópolgárok és döntéshozók között. Mivel mandátumát nem az adott közösségtől kapta, a döntéshozót kevéssé érdekli a közösség véleménye. Fordítva is ez működik: ha egy közösség érzi, nincsen befolyása bizonyos ügyekre, azoktól elfordul.
Mindezt súlyosbítja a nyelv kérdése: a többségi döntéshozó, mivel magyarul nem ért, magyar sajtót akkor sem olvas, ha amúgy valamennyire érdekelné a magyar közösség. Én személy szerint egyetlen románt ismerek, aki napi szinten követi az erdélyi magyar sajtót – ő azonban egy blogger, és nem az a figura, aki gyors politikai karriert remélhet. Persze a teljes képhez hozzátartozik, hogy az erdélyi magyar sajtóban
nem fordítanak rendszeresen.
Bár az évek során több román újságíró jelezte, érdeklődnének egy naponta frissülő, román nyelvű magyar sajtószemle iránt, és a 2000-es években léteztek kétnyelvű médiaprojektek, ezek mára – pénzhiány, átszervezések miatt – lehúzták a rolót.
Így tehát napi normalitás a lét elviselhetetlen könnyűsége azon romániai magyar újságíró számára, aki kilép a kis magyar sajtóközlemény-háborúból, és „román”, vagy legalábbis etnikai szempontból semleges kérdésekről ír. Anyagát – legyen az bármennyire megalapozott – román oldalon nem nézik, nem olvassák, nem beszélnek róla.
Hogy mi a megoldás? Nem tudom. Egy dolog biztos: a kicsi, és lassan egyre tovább szűkülő erdélyi magyar nyilvánosságba visszahúzódni kényelmes, és rövid távon sikeres stratégia lehet, hosszú távon azonban önáltatás.
A kitörési lehetőség az innovációban, a folyamatos román nyelvű kommunikációban, két- és többnyelvű projektekben, az országhatárokon átnyúló együttműködésekben, a többségi társadalom számára is releváns és érdekes témák hiteles feldolgozásában van elrejtve.
De persze az is lehet, tévedek.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!