2020. október 23. péntekGyöngyi
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
sipi.transindex.ro

BIANKÓ CSEKK

RMDSZ-esek a „bűnöző” honatyák listáján. Kell ez nekünk?

Sipos Zoltán utolsó frissítés: 14:44 GMT +2, 2012. december 18.

A közszereplőket, nagyvállalkozókat két nagy csoportra lehet osztani: azokra, akiknek van „ügyük”, és azokra, akiknek még nincs, de csak idő és politikai akarat kérdése, hogy mikor lesz.


Senki nem beszélt a parlamenti választásokkal kapcsolatban egy szembeötlő dologról: arról, hogy a bukaresti és az erdélyi magyar sajtó témakezelése egy ponton látványosan eltér. Ez pedig azon politikusok kérdése, akik mandátumhoz jutottak annak ellenére, hogy nyomoznak vagy eljárás van ellenük folyamatban, illetve ítélet is született ügyükben.

Listák is keringenek a szóban forgó honatyákkal: kiemelt helyen szerepelnek rajta olyan sokat látott arcok, mint Dan Voiculescu, Gigi Becali, vagy az ismeretlen, de szerencsés Ion Stan (a mentelmi jogának felfüggesztéséről való szavazást addig halogatták, míg Stan újabb mandátumot kapott). A 22 főből álló listán három magyar politikus található: Borbély László, Markó Attila és Olosz Gergely.

Feltűnő az, hogy míg a bukaresti progresszív véleményformálók egyöntetűen botrányosnak tartják azt, hogy a törvénnyel ilyen-olyan módon összeütközésbe került személyek dolgozzák ki az ország törvényeit és szavaznak kollégáik mentelmi jogának felfüggesztéséről, addig az erdélyi magyar sajtóban erről


rendkívül keveset olvasni.

Ha mégis, akkor általában arra szorítkoznak, hogy lehozzák a politikus szűkszavú nyilatkozatát, miszerint az ügyével nem kell foglalkozni: lejárató kampány folyik ellene, „dossziéja” politikai megrendelésre lett összeállítva.

Mivel a téma már szerkesztőségi ülésen is élénk vitát generált, muszáj lesz leszögeznem néhány dolgot:

1. Nem hiszem azt, hogy a romániai igazságszolgáltatás tévedhetetlen, vagy politikai befolyástól mentes. Ugyanakkor abban sem hiszek, hogy a „bűnöző honatyák” listáján szereplő politikusok egytől egyig ártatlanok, az összes „dosszié” és „ügy” pedig koholmány, rágalom, a politikai ellenfelek ellehetetlenítésére használt eszköz.

2. Nem szeretnék beszállni az egyes bukaresti sajtóorgánumok által meghirdetett boszorkányüldözésbe, ahol a vádakat már azelőtt ítéletként közlik a hírtelevíziók, hogy a vádlott lenyelné a vacsorát. Az ártatlanság vélelme azonban nem jelentheti azt, hogy a választók szemet hunynak választottaik nyilvánvaló és bizonyítható törvényszegésével kapcsolatban.

3. Nem gondolom azt, hogy a fenti három RMDSZ-politikus ügyét egy lapon lehetne kezelni. Borbély László ügye (a képviselőház jogi bizottsága nem szavazta meg a bűnvádi eljárás elkezdését), Markó Attila és a Mikó-ügy (alapfokon elítélték) rendkívül távol esik Olosz Gergely csúszópénzes-befolyással való üzérkedős stiklijétől (tárgyalási szakaszban).


Ha dicsérni akarják, a Băsescu-párti civilek rendszerint azt emelik ki az elnökkel kapcsolatban, hogy neki köszönhetően kezdett el az igazságszolgáltatás működni: az addig jegelt dossziékat, nagykorrupciós ügyeket és a politikailag érzékeny témákat


ekkor kezdték el kivizsgálni.

Az érme másik oldala viszont, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség, a lehallgatási jegyzőkönyvek, vádiratok és, miért ne, a hírtelevíziók politikai fegyverként működtek az elnök korrupció (értsd: politikai ellenfelek) ellen hirdetett totális háborújában.

Ennek a gyakorlatnak a következménye az, hogy mind a politikai elit, mind az egyszerű adófizető igazságszolgáltatás pártatlanságába és függetlenségébe vetett hite megingott. A döntéshozók felelősségre vonása bicegve, féloldalasan ugyan valóban elkezdett működni, azonban hirtelen minden relatívvá, elkenhetővé, kimagyarázhatóvá vált.

Egyenes következménye ennek a hadjáratnak, hogy ma már a közmegítélés szempontjából nem létezik bűnös, ahogy ártatlan sem. Akit elítélnek, az nem csinált semmit, csak „rossz” bíróhoz dobta a számítógép az ügyét, vagy az ítélet napján épp rossz volt a politikai csillagállás; akit viszont felmentenek, annak


biztosan van vaj a fején, de jó kapcsolatai vannak.

Nem kell hozzá sok cinizmus, hogy kijelentsük, jelenleg a közszereplőket, nagyvállalkozókat két nagy csoportra lehet osztani – azokra, akiknek van „ügyük”, és azokra, akiknek még nincs, de csak idő és politikai akarat kérdése, hogy mikor lesz. És hogy az „ügynek” mi a kimenetele, ejtik vagy jegelik, a büntetés végül hogyan zsugorodik, ismét csak a barátoktól és a politikai váltógazdálkodástól függ.

Ez az a rendszer, ahol a becsületes emberek rettegnek, hiszen személyes és szakmai hitelük, amit hosszú évek alatt felépíthettek, egy pillanat alatt összeomolhat. Az ügyeskedők viszont elemükben vannak, és profitmaximalizálásra utazhatnak: úgysem derül fény minden homályos ügyletre, egy-két nyomozás, dosszié, eljárás pedig nem oszt, nem is szoroz, annyi mindenkinek van, ki lehet magyarázni.

Ebben a miliőben politizál az RMDSZ. Nem csak a magyarok, hanem a Bukarestben dolgozó civil szervezetek is állítják:


morális téren érzékelhető a különbség

a bukaresti átlag-politikus és az RMDSZ által helyzetbe hozott tisztségviselők között. Az RMDSZ elvi szinten sokszor állt ki a jogállamiság mellett, az RMDSZ-politikusok pedig – ha bele is keveredtek „ügyekbe” – eddig úgy viselkedtek, ahogy egy európai párt tisztségviselőjétől elvárható: legalább egy lépést tettek hátra.

Ilyen szempontból Nagy Zsolt döntése példaértékű: bár a „kémügy” és a „Posta-ügy” nyomán továbbra is élvezte az RMDSZ támogatását, lemondott EP-listavezetői helyéről, és a közéletből is visszavonult: nem akart támadási felületet nyújtani a szervezete számára.

Ugyanakkor az idei parlamenti választásokkal ez a szokás megtörni látszik. Nem tudni arról, hogy a helyi és országos RMDSZ-ben volt-e vita és elvi döntés arról, hogy a megvádolt, „ügyekbe” keveredett politikusok indulhatnak-e választásokon, betölthetnek-e szervezeten belüli vagy közéleti funkciót. Itt igazából


nincsen bölcs megoldás:

az egyik változat azért rossz, mert egy utólag alaptalannak bizonyuló vád hosszú évekre – talán örökre – kivonhat forgalomból egy, a közösség számára fontos politikust.

Ugyanakkor a második változat is veszélyes: jogerős, elmarasztaló ítélet esetén a parlamenti immunitás felfüggesztése – mint láthattuk – nem egyszerű, és nem is magától értetődő. Ilyen körülmények között mandátumhoz juttatni egy olyan politikust, aki ellen eljárás folyik, gyakorlatilag egy biankó csekkel egyenértékű.

Amennyiben elmarasztaló ítélet születik a fenti politikusok ügyében, az mindenképp megtépázza az RMDSZ imidzsét. És nem is ez a legnagyobb probléma: kommunikációs szakember legyen a talpán, aki ezután a választókat meggyőzi arról, hogy az RMDSZ más, nem vesz részt abban a következmények nélküli ország-projektben, amit a bukaresti politikusok teljes erőbedobással építenek.

Még egy dolog: nem irigylem Markó Attilát, amiért egy listára került egy okleveles besúgóval és egy korrupt ex-juhásszal. Ezzel a klubbal az a baj, hogy könnyű bekerülni, kilépni azonban sokkal nehezebb.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!